A minap találkoztam egy cimborámmal, a nem vér szerinti testvéremmel, akivel az utóbbi években hébe és hóba beszélgettünk, de mindössze 6-8 évente futottunk össze, ha szerencsénk volt. Most esély nyílt pár órás eszmecserére, a közelmúlt eseményeinek átdumálására.

Megdöbbentő, mennyire hasonló szálon mozognak sorsunk dolgai, még ha mutatnak is eltéréseket, az érzelmi életünk majdhogynem ugyan az. Egy biztos, ilyen beszélgetésekre szükség van. A majdhogynem testvéri idegszálak félelmetesen kapcsolódnak össze, érzik át egymás sorsának súlyát, és ha csak egy hajszálnyit tudunk is segíteni egymásnak, már megérte találkozni. Ami még döbbenetesebb, hogy a barátság, szimpátia, empátia és szeretet valahol öröklődik a génekben, és a tök ismeretlen kis lurkó, akit életemben először láttam, bizalommal közeledett, és mintha mindig is ismert volna, egyszerűen imádni való volt. Igazi mókamiki!

Szóval, azt tudom mondani, hogy egy igazi barátság osztozik a jóban, osztozik a rosszban, megél csúcsokat és megél hullámvölgyeket, vannak benne szünetek, néha elfedi a hosszú idők alatt lerakódó por, és ha a közös út kettéválik is, annál jobb, ha néha összefut. Amelyik barátság ezeket a dolgokat nem bírja ki, az nem is volt igazi barátság.

Néhány ember szerint az utóbbi időben eltaszítottam pár barátot. Én azt mondanám, azt az egyet kerestem, aki fennakadt a rostán, akiből olyan barát válhat, mint a nem vér szerinti testvérem.