Az elmúlt napokban egy pöttyet elfáradtam. Tudom, hogy már régen írnom kellett volna, de az ötletelgetés, a szervezés és az egyéb ügyek kivették belőlem a szuflát rendesen. Amikor a tegnapi napon részt vettem egy igen sótalan felvételi beszélgetésen, ami sokkal inkább emlékeztetett rendőrségi kihallgatásra, még akkor is inkább azon járt az agyam, hogy az alapítvány számára szervezzek valami jó dolgot. Mivel a Fradi pálya környékén jártam, logikusnak tűnt, hogy ott keressek valami kis ötletet a példakép program számára. Össze is futottam kiváló labdarúgókkal, de ezúttal nem zaklattam őket, egy baráti találkozás után inkább a managert hajtottam fel, akivel ilyen dolgokról meg lehet állapodni.

Ma reggel a bírósági tárgyalás után az egész napom egyfajta múltba révedő álmosságban telt el, illetve a megoldásokon törtem a fejem. Ha a pesti munkát elvállalom, akkor egyértelműen költöznöm kell, és vissza fogok süppedni abba az életbe, amely elől 13 éve elmenekültem. Kaptam egy ajánlatot az alapítványi munkára is, amelyre megerősítést és konkrétumokat várnék, ám, ha szerdáig nem érkezik meg, akkor egyértelmű a helyzet, mert, ha három munkanap alatt nem születik döntés, utána már nem is fog. 4 éve nincs normális melóm, 2 éve nincs jövedelmem, el lehet képzelni hol tartok! És, hogy mi lesz az alapítvánnyal? A hivatalos ügyek intézésére, napi 10 óra meló mellett esély sincsen, minden egyebet talán hétvégenként 1-2 órában. Talán néhány ember lelkesedése meg tudja majd menteni. Remélem!

Szóval, ha szerdáig nincs válasz, akkor indul a költözködés, és félő, abba a szürke, emberi életet kiszippantó életbe csöppenek bele, ami naponta százezrek erejét eszi, és finoman őrli fel úgy, hogy azok észre sem veszik, csak belesüppednek ebbe a melankolikus monotóniába. Mindig is gyűlöltem. És akkor jön a szöveg, hogy "ezt rengetegen csinálják így!" Bele is döglenek picinyeim. Lehet, hogy túl sok bűn szárad a lelkemen, lehet, hogy ez a sorsom, hogy ezt mérték rám penitenciaként? Lehet, hogy túl késő már jó embernek lenni? Vagy ennyien elátkoztak?

42 éves vagyok, van minden bajom, érrendszer problémák, asztma, vérnyomás, minden ami egy 65 éves embernél előfordulhat csak ugye 23 évnyi különbséggel, a durva esztétikai problémáimról már nem is beszélve. 2 élet is kevés lenne meggyógyulni, helyrehozni. Milyen esélyei lehetnek egy ilyen embernek a boldogságra? Szép számmal lehet ilyen emberekkel találkozni, mind az ital mellett köt ki, vagy szerencsésebb esetben gyorsan elpatkol. Esetemben megmaradt egy olyan dolog, ami pozitív, az eseteim többségében a valóban gyönyörű nők. Lehet mondani, hogy negatív vagyok, meg, hogy hinni kell... ebbe is sokan belehaltak már. Ezeket a dolgokat reálisan nézem. Olyan ez, mint, amikor a gyermeklelkű királyfi nekivágott a nagy útnak, tudván, hogy a messzeségben ott van a pajkos kislány, aki csak rá vár! Hóban, fagyban, esőben, sárban, porban, hőségben, szélben. viharban éjt nappallá téve csak vándorolt, mígnem elért a mélységes mély szakadékhoz, amely felett fekete füst gomolygott, a füst alatt izzó láva folyt. A túloldalán a szakadéknak egy pompázatos palota állt, ahol a pajkos kislány élt és látható volt, ahogy egy ravasz képű, de jó kiállású lovaggal játszadozik. A királyfi leült a szakadék szélén és csalódottan nézte, ami történik, mígnem mellé érkezett pár lovas, akik szintén szerettek volna átkelni és váltig állították, hogy ott pár nappal korábban még állt a híd. Valószínűleg a vihar vitte el. A királyfi évekig nézte, ahogy a pajkos kislány nővé érik, anya lesz és boldogságban él. Abban a boldogságban, amelyben hite szerint ő is élhetett volna vele. Egy reggel tükörbe nézett, és látta, hogy az évek elszálltak felette, szakálla, haja deres lett, ruhája megkopott és inkább koldusra emlékeztetett, mint királyfira. Minden naplementekor felidézte az élményt, amikor még tele volt reménnyel, szerelemmel és megköszönte azt a sorsnak, hogy egy ilyen intenzív és gyönyörű érzést élhetett át, talán gyönyörűbbet soha senki sem, még ha ez plátói is volt. És minden este úgy nézte a naplementét a szakadék széléről, mintha az a legutolsó naplemente lenne.